A klímaváltozással szemben ellenálló méhészet kialakítása a Rodopi-hegységben, Görögországban

A méhkolóniák visszatérése a hegyekbe elengedhetetlen a méhek túléléséhez és az alpesi táj biológiai sokféleségének megőrzéséhez. Az elmúlt ötven évben a hegyvidéki falvak elnéptelenedése a méhkasok eltűnéséhez vezetett, míg a Varroa destructor atka megjelenése a mézelő méhkolóniák kipusztulását okozta. A hőmérséklet emelkedése lerövidítette a vadon termő és a termesztett növények virágzási időszakát, csökkentve ezzel a nektár és a pollen rendelkezésre állását. A méhészek alacsonyabb tengerszint feletti magasságokra költöztek, ami megnövelte a mesterséges etetés és a szállítás termelési költségeit. A méhcsaládok emellett rovarirtó szereknek és gyomirtóknak vannak kitéve, amelyek felhalmozódnak a méhkasokban, és krónikus mérgezést okoznak. A természetes beporzók számának csökkenése miatt a méhészet a biológiai sokféleség őrzőjeként vált elismertté, hiszen a vadon termő növények 90%-át és az élelmiszer-növények 75%-át beporozza. A méhészet visszatérése a hegyvidéki és erdős területekre környezeti, társadalmi és gazdasági előnyökkel jár, védve és értékelve a természeti erőforrásokat. Az erdőben folytatott méhészet javítja a talaj termékenységét, növeli az ökoszisztémák ellenálló képességét, és a növények biológiai ciklusával való összehangolódásnak köszönhetően csökkenti a varroa atka által okozott fertőzést. Az erdőnek szüksége van a méhekre, a méheknek pedig szükségük van az erdőre.